Hírek
2018. Május 24. 11:39, csütörtök | Sport
Versenyzőim magasra tették maguknak a mércét!

Interjú Fazekas András csapatvezetővel az ISEUM Rally előtt.
Kertész Krisztián - Velezdi Eszter
Opel Astra OPC - FA-ZE Tyre Repair Kft.
ISEUM Rallye 2018 - 2018.05.25-27.
Jó autó, jó versenyzők, jó csapat kezdhetném így az ISEUM Rallyra a beharangozómat.
Köszönjük az elismerő szavakat.
Örülünk, hiszen jön a murva, ami nekünk azért lesz új, mert egy métert sem versenyeztünk még, laza talajon.
Farkaserdő, Szeleste, Söpte, Hosszúpereszteg, Penta Rally katlan szakaszok vár benneteket. A 8,5-től a 22,5 kilométeresig lesz a gyorsok hossza. Jól tudjuk finom apró murvás a pálya talaja benne ugratókkal. A csütörtöki tesztnapot gondolom, jól megnyomjátok majd a felkészülésre.
- Igen, ismerős szakaszok, hiszen nagyjából évek óta ezek a pályák vannak. Csütörtökön, nekünk a pályabejárás lesz az igazi program, és a pályák megfelelő feldolgozása. Tesztre nem fektetünk nagy hangsúlyt, így ki is hagyjuk. Az autónk egyben van, már csak a beállításával kell foglalkoznunk.
Kétnapos lesz a verseny, sok sok versenykilométerrel. Milyen gumikkal is vágtok neki a két napnak 2018 első murva Rally versenyén?
- Két nap, ahogy lenni szokott, így ugyan olyan nehéz lesz, mint az év előző versenyei. A guminkat most is mint eddig a Hankook szállítja, és valószínű ugyanazt a mintát választjuk, mint az R5-ös autókon lesz. Az összetétele még azért kérdés mert az nagyban függ az időjárástól.
Krisztián és Eszter az első helyen végeztek a Miskolc ralin, milyenek is az elvárások most általad?
- Elvárásaink nincsenek, bár versenyzőim magasra tették a saját maguknak a mércét, ezért a kategóriánkat most is szeretnénk megnyerni, és kijelenthetem a 2wd küzdelmeiben is méltó ellenfelei lesznek versenyzőtársaiknak.
Köszönjük Partnereink segítségét: MIHIDRA KFT., KISS ZSOLT EV., NATURGOLD FARM, FIRE-CREW KFT., ZSOMAR-KER KFT., MAGYAR IPAR KFT., T-FOREX KFT., R-PEX 2000KFT., KOKO EXPRESS, BLACK POINT ALAPÍTVA 1991 KFT., KERÉKGYÁRTÓ ÉS TÁRSA KFT., UNIFY KFT., ANDREZOL-NET KFT., D.D.Z.-MED KFT., ADÓ-DÓ PLUSZ KFT., BEST-TYRE GUMI, HORVÁTH KFT., KARTEL 97 BT., H-EURO CONSULT BAU KFT., ASSIST -TREND ÉSZAK KFT., SPÉCI KOMPLETT KFT., TT SPEED KFT., DELTA HUNGÁRIA ÉPÍTŐ KFT., FÉLIX PROFESSIONAL KFT., UNILUB CASTROL NEMZETI IPARI DISZTRIBÚTOR., BÚTORSTRONG BAU INVEST KFT., GLS WESTPARCEL KFT., WEST-START CSOMAGSZÁLLÍTÁS RAKTÁROZÁS KFT., BAR-POR-TRANS KFT., KARCHER., INTERDAIRY HUNGÁRIA KFT., BAROMFIUDVAR 2002 KFT., KELET-METÁL KFT., DANKO TRANS &BAU KFT., TÜF Szerviz - Nyíregyháza, Mátészalka, Fehérgyarmat, Szolnok, Vídia Csavarszaküzlet, Civis Partner Logisztika
- Hajósi Miklós -
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 19. 08:34, szombat | Sport
Férfi kézilabda NB I - A Veszprém otthon három góllal nyert a Szeged ellen
A címvédő Veszprém házigazdaként 36-33-ra nyert a Magyar Kupa-győztes Szeged ellen a férfi kézilabda NB I péntek esti rangadóján, ezzel matematikailag is biztossá tette helyét a döntőben.
2025. Április 17. 07:39, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Négy között az Arsenal és az Internazionale
Szerdán az Internazionale és az Arsenal jutott négy közé a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcából.
2025. Április 16. 07:27, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A Barcelona és a PSG is megszenvedett a továbbjutásért
A papírformának megfelelően, de a vártnál nehezebben az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain is elődöntőbe jutott a labdarúgó Bajnokok Ligájában:
2025. Április 15. 07:29, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - A klubtörténet legnagyobb csodájában reménykednek Dortmundban
A Borussia Dortmundnál reménykednek abban, hogy kedden este a hazai visszavágón képesek lesznek visszavágni a Barcelonának a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén elszenvedett 4-0-s vereségért.