A szinte egy egész tornaterem-parkettet elfoglaló gyermekközönség volt a hallgatósága a kortárs költőnek, akivel Dr. Béres Judit, a PTE Könyvtártudományi Intézet oktatója beszélgetett a Nemzeti Kulturális Alap támogatását élvező Baranyai Irodalmi Körséta sásdi állomásán. De csak miután „szembesítette” őt egy-egy versével a harmadikos Fazekas Letícia és a hetedikes Keserű Péter.

Varró Dániel hogyan lett költővé? Hogyan kezdtél írni?

Tizenkét évesen kezdtem verseket írni. Két dolog indított erre. Az egyik az volt, hogy a nővérem már egészen kicsi kora óta írt. Én meg féltékeny voltam rá, ezért kezdtem bele. A másik, hogy ötödikben tanultunk Petőfi Sándorról. Fiatal magyar költő volt, aki írt egy elbeszélő költeményt, a János vitézt, és ettől egy csapásra híres költő lett. Majd hatodikban Arany Jánosról tanultunk. Fiatal magyar költő volt, aki írt egy elbeszélő költeményt, a Toldit, ettől egy csapásra híres költő lett. Ez nekem nagyon tetszett. Kell írni ezek szerint egy elbeszélő költeményt, és az ember egy csapásra híres költő lesz - mondtam magamnak. Rögtön az első versem egy elbeszélő költemény volt. Nyuszika volt a címe, aztán megírtam a Nyuszika szerelme és a Nyuszika estéje című folytatásokat, rendkívül eredeti módon. Elég bugyuta történet volt. Nyuszika nagyon vagány volt, rókákat evett, amelyek egyszer elfogytak az erdőből. Kiderítette, hogy a vadász csapdákat állított fel, ebbe beleestek a rókák. Akkor nyuszika megverte a vadászt. Nagyon szép felelősségteljesen írtam meg, mint Arany János. Írtam hozzá elő- és utóhangot. Az utóhangból idézni is tudok: „Ily leleményes volt a daliás Nyuszi / Arcát nem érte még nő ajkától puszi / De aztán megnősült, s lett egy puszilt arcos, okos, leleményes, keményöklű harcos / Ütötte a rosszat ő, ahol csak érte / De azoknak pénzét soha el nem kérte / És mivel nem ért föl egész világ kincse / Kezében maradt a vécé kilincse.” Büszke voltam rá, első pillanattól azért írtam, hogy mutogassam és híres legyek. Sajnos egy csapásra nem lettem híres. Kaptam érte ötöst magyarból, osztálytársaim illusztrálták, kiadtuk 50 példányban, 20 forint volt darabja. Ezer forintot keresve az anyagi siker is megjött. Kamasz koromban, 14-15 évesen aztán világfájdalmas versek is születtek tőlem. Gondolom mindenkinek volt ilyen korszaka. Középiskolában volt egy jó fej magyartanárom, aki rendkívül kritikus volt a verseimre nézve. Nem tetszettek neki. Azt mondta, olvassam el Gáldi László versformákról szóló könyvét. Én megsértődtem, mert azt hittem, ismerem a versformákat. Mikor elolvastam, rájöttem, hogy nem. Más tanácsai is voltak a tanáromnak. Mondta, hogy szenvedjek sokat, meg hogy fontos a pokoljárás és a reménytelen szerelem, mert ezektől leszek jó költő. Mindenesetre sokat segített, hogy tudatosabban írjak. Én meg erre jobb verseket is írtam, és elküldözgettem őket versíró pályázatokra. Díjazott versíró diák lettem, megjelentem egy-két folyóiratban, és aztán így szép lassan eljutottam az első kötetig.

Most, hogy már befutott lettél, hogyan alakul egy napod?

Unalmasak a napjaim. Írok. Korán kelek, pacsirta típusú vagyok. Versenyt csinálok abból, hogy korábban keljek, mint a fiam. Ez persze nekem nem mindig jön össze. Többségében hétköznapi dolgokat csinálok, nem írok reggeltől estig. Mostanában sokat pelenkázok, meg vagyok játszótéren. Egyébként örülök, ha ki lehet mozdulni, olvasókkal találkozni. Amikor nagyon akarok alkotni, néha elvonulok egy műterem magányába. Egyébként műveket is fordítok. Amikor ezeket színházban adják elő, el lehet menni próbákra. Például amikor a Túl a Maszat-hegyenből készült zenés darab miatt egyszer a megzenésítő Presser Gáborral sétáltam az utcán, mivel ő nagyon híres, felismerték és kértek tőle autogramot. Aztán nem akartak engem megbántani, és mondták, hogy nyugodtan adjon a fia is autogramot. Erre Presser viccesen azt mondta, hogy a fia nem tud írni. Többnyire azért inkább ülök a számítógép előtt és írogatok.

Kérlek, olvass fel magadtól valamit, ami a kedvenced!

Ez egy versszerű bemutatkozás, inkább komoly mű. A címe: Harminckét éves múltam - önfelköszöntő költemény -.A bemutatkozó után most olvasok egy rövidebbet, egy nyulasat, ha már volt szó róluk. Az a címe, hogy Nyúl tavaszi éneke. Az egyik legviccesebb abban, ha az ember költő, vagy amit én a legjobban szeretek, az az, hogy nagy szabadságuk van. A helyesírás szabályait egyáltalán nem kell betartaniuk. Ha egy szó nem rímel úgy, ahogy van, azt lehet máshogy írni. Én ezzel szeretek élni és visszaélni. Ebben a versben is van egy ilyen szó.

(Mint aztán a gyerekek megerősítették, ez a szó a „sárgarép’” volt a versben - a szerk.)

Varró Dániel kisgyermekes apuka. Misike fiad elmúlt kétéves. Született már két köteted vele kapcsolatban, amelyek babákról, babáknak szóló verseket, mondókákat tartalmaznak. Mit jelent számodra az apaságélmény, ez a babavilág, amit kívülről, az apa és belülről, a baba szemszögéből próbálsz bemutatni?

Kétkötetnyi mondókát ihletett a fiam, aki mint látszik, erősen inspirál. Mostanában nagyon leköt, körülötte forog az életem. Azelőtt kevés dolog érdekelt költőként. Közhelyes témákról, szerelemről, évszakok változásáról, vagy a nátháról írtam sok verset. Megfigyeltem, hogy akkor írok jól, ha kicsit megzavarodik a fejem. Az apaság is ilyen. Mielőtt apa lettem, szorongtam. A szerelemhez hasonlítható érzés. Aztán amikor egynapos volt a kisfiam, a kezembe nyomták. Persze nagyon sírt, én meg zavarban voltam, énekelni nem akartam, hogy megnyugtassam, így elkezdtem szavalni Ady Endrétől a Párizsban járt az őszt. Meglepődtem, mert abbahagyta az írást nagy szemekkel nézett rám. Költőként persze ennek nagyon megörültem. A feleségemmel elkezdtünk begyűjteni mondókás-köteteket. Viszont a neves költők nem nagyon írnak a kisbabakorosztálynak. A jól bevált mondókák - Hátamon a zsákom, Komámasszony kéreti a szekerét - pedig meglehetősen idegenek voltak tőlem, városi gyerektől. Milyen jó lenne, ha lennének mai, városi mondókák, amelyeket hitelesen tudnék mondani! - gondoltam. Ezért kezdtem el mondókákat írni, és a kisfiam nagyon nevetett rajtuk. Fel is olvasok néhány ilyet: Büfiztető (avagy a légbuborék fájdalmas éneke),Altató apukáknak (ezt egyre kétségbeesettebben kell mondogatni),Kisbabahumor (ezt nem kell mondogatni, viszont igaz) - amely így kezdődik:Tudom én, hogy rossz vicc,/ de nem izgat:/ bekened a popsim?/ Lepukizlak. Vagy itt van aRosszalkodó (avagy öt jó játék kisbabáknak)és a Pakolgató (ezt fontoskodva kell mondogatni).

Előkerült a mobilteló az előző versedben. Tele vannak a költeményeid olyan dolgokkal, amikről nem szoktuk meg, hogy versekben előfordulnak. Mit jelentenek ezek neked? Nagyon maiak a verseid, egyben nagyon derűsek. Hogy vagy ezzel a mai világgal?

Feleségem tanító néni. Szégyellem is, hogy ő tudja az összes madár nevét, én meg nem. Ugyanakkor ahol laktam gyerekkoromban, a villamos elment a házunk előtt. Hajnalban, amikor felriadtam, hallottam a csilingelését, ami megnyugtatott. Valaha nem volt mobil és sms. Ha lett volna, biztosan írtak volna róla a költők. Én egyébként jobban szeretek írni, mint beszélni. Ezért lettem költő. Így jobban szeretem az emailt, mint a telefont. Zavar, ha megcsörren, miközben költök, és földi dolgokról kell beszélnem. Nehéz aztán visszazökkeni az íráshoz. Íme, néhány idevágó versem:Sms,Sms 3,sms 6ésemail.

A Túl a Maszat-hegyen című verses meseregényedért megkaptad az Év Gyermekkönyve díjat. Muhi Andris a pacák birodalmában mindenféle kalandokon esik át. Hogyan találtad ki az alaptörténetet?

Ez egy verses mese. Amikor elkezdtem írni, nem igazán tudtam, miről lesz szó. Azt tudtam, hogy Muhi Andris lesz a főszereplő. Muhi András óvodás korom óta jó barátom. Rágta a fülemet, hogy írjak róla egy verset, mert ez neki jár. Aztán annyira elszemtelenedett, hogy azt akarta, verses eposzt írjak róla. A maszat mint téma onnan jön, hogy gyerekkorunkban eléggé jellemző volt ránk a dolog. Az első három fejezeten úgy voltam túl, hogy nem történik semmi. A barátaim és főleg a kiadó nagyon intettek, hogy kell a fordulatos cselekmény. Aztán egy regényíró barátom, Teslár Ákos segített. Végül olyan, több szálon futó lett a történet, hogy én is elvesztettem a fonalat. Fel is hívták a figyelmemet később, hogy Emil bácsi, a postás végül a fő gonosz karmai között ragadt. Ezúton is szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy nincs baja. Ha írok folytatást, majd felelősségteljesebb leszek, hogyan szövöm a történetet. Ért is egyébként negatív kritika, hogy a főhőseim nem mosnak minden nap fogat, fület is csak minden harmadik nap, és én leszek azért a felelős, ha az olvasóim így nőnek majd fel. Viszont szerintem ekkora hatása azért nincsen manapság a költészetnek.

Tényleg, lesz folytatása a Túl a Maszat-hegyennek?

Lesz, de még nem kezdtem el írni, csak tervezgetem.

Felolvasol nekünk valamit a könyvből?

Az egyik szereplőről szól, az a címe, hogy Szösz néne. Zárásképpen még valami rövidke. Városi gyerekként a madarakról nem sokat tudok. Anyukám sem ismeri őket, de szereti nézegetni őket, és találgatja, hogy melyik milyen fajta lehet. Egyszer írtam is a születésnapjára egy ajándékverset, Zsuzsa nővérem pedig rajzolt is hozzá. Le kell szögezni: semmi, sem igaz abból, ami benne van, mivel semmit sem tudtam a madarakról:Badar madárhatározó -Tizenhárom szép madár -.

A gyerekeknek kérdésük nem lévén (bár azért biztosan volt - a szerk.) némi autogramosztással és fényképezkedéssel „megúszta” a beszélgetés végét a Sásdon vendégeskedő költő.