Hírek
2017. Március 11. 10:49, szombat |
Helyi
Forrás: www.facebook.com/dombomedia.hu
További járdaszakaszok újulnak meg Dombóváron

A tavalyi évben mintegy 3200 m2 járdaszakaszt újítottak fel Dombóváron, amely kiemelten érinti a Szuhay városrészt.
Idén a járdaprogram a Dózsa György utcával folytatódott, mely során ebben az évben 5000 m2 gyalogutat szeretnének lerakni a Dombóvári Város- és Lakásgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársaival.
Szabó Péter, a Dombóvári Város- és Lakásgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője lapunknak beszámolt arról, hogy a tavaly indult járdaprogram folytatása igen sikeres, hiszen több ezer négyzetméter járdát raktak eddig le és raknak is még az elkövetkező hónapokban, mely 15 fő közfoglalkoztatott bevonásával folyik. A teljes támogatás összege mintegy 25,6 millió forint, emelte ki Szabó Péter.
A helyszínen tartott sajtótájékoztatón Talapka Rudolf önkormányzati képviselő elmondta, hogy Szuhayon a járdák nagyon rossz állapotban vannak, így ez a beruházás biztonságosabbá teszi az utcát és növeli az itteni ingatlanok értékét, az itt élők közlekedését, életminőségét pedig nagymértékben javítani fogja.
A szakemberek elmondták, hogy legközelebb a Vörösmarty utca kerül felújításra, majd Újdombóváron az első és a második utca, valamint a Babits és a Radnóti utcák is megújulnak még ebben az évben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 10:33, csütörtök | Helyi
Tolna vármegye tűzoltói 2025-ben is megküzdenek a lépcsőkkel
Április 12-én, szombaton a „Rollover” névre keresztelt lépcsőfutó bajnokság sorozat idei második versenyét bonyolították le a Balatonon.
2025. Április 15. 08:17, kedd | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum Dombóvár
Április hónap műtárgyának Fekete István és Piller Edith esküvői meghívóját választotta a múzeum.
2025. Április 14. 08:43, hétfő | Helyi
Az Apáczai Csere János Technikum csapata nyerte a Buzánszky Jenő Emléktornát
A hagyományos Buzánszky Jenő emléktornát hat középiskolai csapat részvételével rendezték meg Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikum műfüves pályáján.