Hírek
2016. Szeptember 27. 08:44, kedd |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Tolna megyei sikerek az országos lépcsőfutó bajnokságon

A hétvégén megint elromlott a lift a SOTE-n, szerencsére nem mindenkinek, csak annak a több mint kétszáz tűzoltónak, aki benevezett az immár tizenhetedik alkalommal megrendezett országos lépcsőfutó bajnokságra.
A megmérettetés résztvevői teljes védőfelszerelésben, acélpalackos légzőkészülékben futnak fel a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Nagyvárad téri épületének huszonharmadik emeletére. Ez nem akármilyen fizikai megterhelést jelent, ugyanis a védőfelszerelés összsúlya megközelíti a harminc kilogrammot. A versenyzők férfi és női kategóriában, korcsoport szerinti osztásban, egyénileg és párban is indulhatnak. Utóbbi esetben a páros tagjai legfeljebb egy lépcsőfordulónyi távolságra távolodhatnak el egymástól. Az országos versenyre ebben az évben kétszázkilencen neveztek, minden katasztrófavédelmi igazgatóság, illetve számos önkormányzati, létesítményi tűzoltóság és önkéntes tűzoltó egyesület küldött versenyzőt.
A helyszín és a feladat évek óta változatlan, az idén azonban „extra indulók” is színesítették a megmérettetést. Pozsonyból négy szlovák tűzoltó érkezett, rajthoz állt a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ képviselője, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság doktorszolgálatának futója, a SOTE Biztonságtechnikai Igazgatóságának sportolója, valamint az egyik támogató cég, a VI. kerületi Sportérem- és Serlegbolt indulója is. Működő lift híján több olimpikon is lépcsőzni kényszerült: Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin ésKugler Attila riói olimpikon kajakosok, valamint Molnár Péter világbajnok kajakos is nekivágott a távnak. Rajtuk kívül az idén először a sajtó is képviseltette magát, a Petőfi TV és a Petőfi Rádió állított ki csapatot, hárman, váltóban teljesítették a huszonhárom emeletet.
Tolna megyéből öten indultak a versenyen, mindannyian nagyon szép eredményeket értek el. Klézl Tamás, a Szekszárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója saját korcsoportjában nem talált legyőzőre, összesítettben is csak eggyel maradt le a dobogó legfelső fokáról. Bot Csabát (Szekszárd HTP) saját korcsoportjában egy valaki tudta maga mögé utasítani, összesítettben pedig az ötödik helyet szerezte meg.
Nagy Kornél (Dombóvár HTP) saját korcsoportjában nyolcadik, összesítettben a huszonegyedik,
Gelencsér Gergő (Dombóvár HTP) saját kategóriájában tizenharmadik, abszolútban az ötvenötödik,
Kircz Imre (Tolna MKI) saját korcsoportjában tizennegyedik, összesítettben pedig a kilencvennyolcadik helyen ért célba.
Gratulálunk a nem mindennapi teljesítményhez és a szép eredményekhez!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 10:33, csütörtök | Helyi
Tolna vármegye tűzoltói 2025-ben is megküzdenek a lépcsőkkel
Április 12-én, szombaton a „Rollover” névre keresztelt lépcsőfutó bajnokság sorozat idei második versenyét bonyolították le a Balatonon.
2025. Április 15. 08:17, kedd | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum Dombóvár
Április hónap műtárgyának Fekete István és Piller Edith esküvői meghívóját választotta a múzeum.
2025. Április 14. 08:43, hétfő | Helyi
Az Apáczai Csere János Technikum csapata nyerte a Buzánszky Jenő Emléktornát
A hagyományos Buzánszky Jenő emléktornát hat középiskolai csapat részvételével rendezték meg Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikum műfüves pályáján.