Makovecz Imrét senkinek nem kell bemutatni; olyan érdemei vannak, amiket nemcsak egy nemzet, hanem - nem túlzás: az egész világon sokan ismernek és elismernek. Mit tudnék én újat mondani A Mesterről, egy polihisztorról - akinek kisugárzása, nagy hatása, szava, gondolata, méltósága volt, s aki egész életében a lényeggel foglalkozott: TEREMTETT.

Nem csak épületeket... - hiszen tudjuk, láttuk - közösségeket is.
Neki nincs szüksége méltatásra. Beszél az egész munkássága, az épületei, a tettei. Boldog vagyok, hogy személyesen is találkozhattam vele, és ő is számon tartotta a Balipap nevet. Nem kevés közös munkája, feladata volt barátjával, néhai édesapámmal, aki pl. az első önálló kiállítását is szervezte - még Hajdúszoboszlón 1976-ban.

Nagyon sok minden történt és megtörtént.
Mégis... „Ami megtörténhetett volna...”, ez a címe a mostani kiállításnak. Köszönjük a megtiszteltetést, hogy ezt az összeállítást először nálunk mutatja be a Makovecz Imre Alapítvány. Ez egy kissé a városunkra is ráirányítja a figyelmet.
Nyilvánvalóan Dombóváron is sok minden megtörténhetett volna..

Megtörténhetett volna, hogy úgy épül meg a Hotel Dombóvár (amit a város egyszerűen csak Betonként ismer), ahogy eredetileg az tervezve volt. Megtörténhetett volna, hogy a szomszédos Rothermel házban nem pont akkor, párhuzamosan az építkezéssel kezdik el az átalakítási munkálatokat, melynek során a pince alatt löszbe vágott ciszternát találtak és azt betonnal feltöltötték. Az építési területet érintő, a saroképület alatt húzódó löszbe vájt alagutak, a változó porozitású lösz - talán - nem mozdult volna meg, s nem reped, süllyed meg a Rothermel ház, amit ezért sajnos le kellett bontani. S akkor most nem sírnánk e szépséges ház után, s nem gondoljuk, hogy Makovecz Imre vétke lenne annak eltűnése a város térképéről.., s megtörténhetett volna, hogy a szállodát nem kell megnövelni és áttervezni emiatt a váratlan esemény miatt.

Megtörténhetett volna, hogy belátjuk: nem ez a szálloda Makovecz Imre pályájának a csúcsa – hiszen akkoriban valamilyen formában „fölülről irányított” tervek születtek – és az arra nem különösebben büszke Makoveczet később mégis alkalmazza főépítészként a város, ahogyan azt Balipap Ferenc szerette volna.
Az elvtársaknak azonban nem kellett, pedig megtörténhetett volna, hogy olyan épületeink lennének, mint amilyenekkel Sárospatak, Makó, Visegrád vagy például Csenger büszkélkedhet, valamint sok-sok más település e honban, sőt a határokon túl is.

Ugyancsak megtörténhetett volna, hogy ezt a művelődési házat – erre is készültek tervek – Makovecz ötletei alapján (ahogy mondani szoktuk) „megkalapolják”. Egy karakteres, funkcionálisan is tökéletesebb épületben lehetnénk, ami vélhetőleg a város látványossága is lenne.

Megtörténhetett volna, hogy Makovecz Imre nemcsak az egykori Ozorai Pipóék (nyugodjék békében pár hete elhunyt barátunk) házát, hanem több magánházat is tervez a mi városunkba.

Megtörténhetett volna, hogy a művelődési ház előtti teret (mely tervek másolatát pár éve Apám hagyatékában megtaláltam) – annak idején, a 80-as években – megépítik, és egy impozáns térrel vagyunk már évtizedek óta gazdagabbak itt, Dombóvár szívében.

E téren két Kígyós Sándor szobor is helyet kapott volna... Hogy Kígyós Sanyi korai halála miatt nem lett ezen tervekből sem semmi – nem tudhatom, de sorsszerűnek vélem, hogy azok a kezembe akadtak, mint ahogyan Makovecz Imre jópár levele is, amiket Apámnak küldött, aki azokat – ha nem is nagy gondossággal, de – megőrizte.

Ezekkel látogattam el 1,5 éve a Makovecz Imre Alapítványhoz, hogy iktassák azokat, hátha nem csak nekünk jelentenek értéket.
Ott hallottam először arról a kormányhatározatról, amely szerint a kormány kiemelt feladatként kezeli a Makovecz Imre Kossuth-díjas építész hagyatékáról való gondoskodást, életművének a jövő nemzedékkel való megismertetését. S e programban évente meghatározott keretösszeget szolgáltat, szán Makovecz művek megépítésére és felújítására.

Én Makovecz Imre azon mondását őrzöm évek óta magamban miszerint: „Minél messzebb megyek Budapesttől, annál közelebb kerülök a hazámhoz.” Városunk mintegy 180 kilométerre van a fővárostól, így talán illeszkedik, hozzásimul az előbb idézett mondáshoz: Makovecz Imre öröksége nálunk is otthonra találhat, ha màá a birtokukban van egy olyan terv, amit Makovecz Dombóvárnak készített.
Mivel a Művelődési Ház előtti tér egy önkormányzati választásra 2019-ben meglehetősen sok hibával lett összecsapva, és emiatt így is, úgy is komolyan hozzá kell a városnak nyúlnia – kézenfekvő volt, hogy meg kellene próbálnunk e forrásból támogatást szerezni és megvalósítani Makovecz álmát itt, a Hunyadi téren.

Nem titkolom, ahogy telt az idő, ez az én álmom is lett, és számomra bizony nagyon megnyugtató és szívet melengető lenne, ha Dombóvár ennyivel tudna adózni a neves Mester emléke előtt.

Megvoltak tehát e régi tervek, és lelkes barátaink a Makovecz Imre Alapítványnál a mai igényeket is figyelembe véve, de Makovecz szellemiségével teljes összhangban újragondolták azt... mindezt a várossal kötött hosszútávú együttműködési megállapodás létrejötte után.
Hiszem, hogy egy immár 51 éves város megérdemel egy rangos, parkosított főteret. Hogy ahhoz ilyen körülmények és lehetőségek adódnak, adódhatnak hozzá, nagy szerencsének, áldásnak vélem.

E nap nem csak Makovecz Imre kiállításának vernissage napja, de egy kicsit a mi álmaink nyilvánosságra hozatalának napja is.
Nagyon remélem, hogy a tervek elnyerik a városlakók tetszését.

Hangsúlyozom, hogy ez egy koncepcióterv, ez nincs kőbe vésve, bár a makoveczi „vonalat” és színvonalat mindenképpen követni kell és követni fogjuk.

Ezúton hívom meg valamennyiüket szeptember 15-én, 17 órára ide a Majoros terembe, ahol Csernyus Lőrinc Ybl-díjas építész Makovecz Imre: „Ami megtörtént" címmel előadást tart a világhírű építőművészről, majd Kampis Gábor építésszel együtt bemutatják a leendő Makovecz terünk terveit, és természetesen kérdezni is lehet arról majd őket.

Addig is - az itt felállított makett mellett egy füzetet találnak, amibe várjuk az észrevételeket, kérdéseket a térrel kapcsolatban.
Reménykedünk jó szándékukban, építő javaslataikat nagyon szívesen vesszük.
Makovecz Imre egy másik mondása: „Az ember úgy dolgozzon, hogy szórakoztassa a jó Istent.”
Bízom abban, hogy az Isten asztalánál helyet foglaló Makovecz Imre, Samu Géza, Kígyós Sándor és Balipap Ferenc is elégedetten támogatja odaátról ezt az ügyet.
Ugyan ők már életükben megcselekedték, amit megkövetelt a haza.. ki hosszabb, ki rövidebb ideig (attól függően, mennyi idejük volt ezen a Földön), de hatásuk – mint látjuk – hosszútávú, és azon dolgozunk, hogy az még hosszabb és még teljesebb legyen.

Mától új történetet írunk Makovecz Imrével kapcsolatban a városban, hiszen van Dombóvárnak feléje restanciája, de reménykedünk, hogy majd ne a „megtörténhetett volna", hanem a „megvalósult tervek" kategóriájába kerüljön az álmunk: a művház előtti Makovecz tér.

Ehhez kérjük a dombóváriak szíves segítségét és támogatását.

A rendezvényen közreműködtek Makovecz Pál tanítványai, a budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium tanulói.