Hírek
2019. Március 14. 08:27, csütörtök |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Szemétszedési akciót szerveztek a Konda-patak mentén

Március 9-én a DÖPTE-bázisnál gyülekeztek azok a helybeli hobbifutók, akik ki akarták venni a részüket abból a szemétszedési akcióból, melynek célja a Konda-patak mentének a megtisztítása volt.
Mintegy tucatnyian vágtak neki a városközpont és az újdombóvári rész közötti terület lomtalanításának. Annyi szemét volt a település „zöld tüdejének” számító völgyben, hogy kocogni ugyan nem tudtak a résztvevők, de hajolgatni annál többet. A Shell üzemanyagkútig tartó mintegy 1,5 kilométeres szakaszon annyi volt az eldobott és odavitt - azaz nem legálisan lerakott - hulladék, hogy az önkéntes szemétszedők zsákjai gyorsan teltek. Rengeteg üveg, műanyag- és fémpalack, sőt kabát, zokni, cipő, tornazsák, talpbetét, pulóver, autógumi, fakanál, ételtartó doboz is hevert szanaszét a bokrok és a fák alatt a gazban, valamint a patakparton.
A gyerekekből, fiatalokból és felnőttekből álló sportolói csoport tagjai elhatározták, hogy akciójukat havonta meg fogják ismételni. A jövőbeni „ploggingolásokra” várják mindazokat a városlakókat, akik tenni akarnak környezetük tisztaságának és rendjének megóvása érdekében. A Futóegerek azt szeretnék elérni, hogy a hobbijuknak számító rendszeres testmozgást szép helyeken végezhessék lakóhelyük különböző részein.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 08:17, kedd | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum Dombóvár
Április hónap műtárgyának Fekete István és Piller Edith esküvői meghívóját választotta a múzeum.
2025. Április 14. 08:43, hétfő | Helyi
Az Apáczai Csere János Technikum csapata nyerte a Buzánszky Jenő Emléktornát
A hagyományos Buzánszky Jenő emléktornát hat középiskolai csapat részvételével rendezték meg Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikum műfüves pályáján.
2025. Április 11. 10:43, péntek | Helyi
ifj. Karászi Imréről nevezték el a Dombóvári Cséry Lajos Evangélikus Általános Iskola udvarát
A névadással - ahogyan mindenki ismerte - „Imi” nevét és szellemiségét szeretnék tisztelettel és szeretettel őrizni.