Hírek
2012. Május 03. 06:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Boros Brigitta/TM Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Szekcsői henger a megyei ifjúsági katasztrófavédelmin

Kaposszekcsői csapatok győzelmével zárult a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hagyományos felmenő rendszerű ifjúsági versenyének megyei döntője a Szekszárd melletti Sötétvölgyben.
A május 2-i döntőben a Szekszárd, Paks és Dombóvár katasztrófavédelmi kirendeltségek szervezésében megrendezett helyi fordulók nyertes általános és középiskolás csapatai - összesen 6 csapat 24 versenyzője - mérhették össze tudásukat. A versenyzők között voltak, akik már igazán rutinosnak számítanak a katasztrófavédelmi ifjúsági versenyek terén, de voltak olyanok is, akik most vettek először részt ilyen megmérettetésen.
A rendkívüli melegben a versenyzőknek hat állomáson kellett helyt állniuk. Elsőként egy tesztlap kitöltésével katasztrófa-, tűz- és polgári védelmi, jogszabályi, veszélyesáru-szállítással kapcsolatos ismereteikről adhattak számot, valamint a térképészeti feladatnál arról is meggyőzhették az állomásvezetőket, hogy mennyire ismerik Tolna megye városainak, veszélyes üzemeinek, vízfolyásainak, fő közlekedési útvonalainak elhelyezkedését. A következő állomáson gyakorolhatták az ideiglenes védmű elkészítésének fogásait, a homokzsákok szakszerű megtöltését és elhelyezését. Az elsősegély-nyújtó állomáson a versenyzőknek sérülteket kellett kimenekíteniük egy szennyezett területről, majd a kimenekített sérültet részesítették elsősegélyben. A tűzmegelőzés, tűzoltás során először is segítséget kellett kérniük a tűzoltóságtól, majd ezt követően egy szimulált lakástűzből menekítették ki az elhelyezett bábukat, végül a puttonyfecskendő használatával célba lőhettek. A versenyzőknek azt is be kellett bizonyítaniuk, hogy egy veszélyes árut szállító jármű balesete esetén is helyt tudnak állni, fel kellett ismerniük a járművek jelzéseit, tábláit, a veszélyesanyag-bárcákat és -piktogramokat. A verseny során összeállíthatták a kimenekítéshez, kitelepítéshez szükséges túlélő csomagjukat is.
Amíg a versenybizottság a pontokat összesítette, addig a Tolnai Tájak Íjász Egyesület tartott bemutatót, így a vállalkozó kedvűek kipróbálhatták magukat az íjászatban is.
Az idén is jó hangulatban telt megmérettetésen a következő eredmények születtek:
Általános iskolás kategóriában:
- Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium Dombóvár, Kaposszekcsői Általános Iskolai Tagintézménye
- Baka István Általános Iskola, Szekszárd
- Bezerédj Általános Iskola, Paks
Középiskolás kategóriában:
- Kaposszekcsői Baráti Társaság
- Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, Paks
- Tolnay Lajos Gimnázium, Gyönk
A nyertes csapatok a május 18-19-én Győrújbarátban megrendezésre kerülő országos versenyen képviselhetik Tolna megyét.
További fotókat ide kattintva talál a Katasztrófavédelem megyei honlapján.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 08:17, kedd | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum Dombóvár
Április hónap műtárgyának Fekete István és Piller Edith esküvői meghívóját választotta a múzeum.
2025. Április 14. 08:43, hétfő | Helyi
Az Apáczai Csere János Technikum csapata nyerte a Buzánszky Jenő Emléktornát
A hagyományos Buzánszky Jenő emléktornát hat középiskolai csapat részvételével rendezték meg Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikum műfüves pályáján.
2025. Április 11. 10:43, péntek | Helyi
ifj. Karászi Imréről nevezték el a Dombóvári Cséry Lajos Evangélikus Általános Iskola udvarát
A névadással - ahogyan mindenki ismerte - „Imi” nevét és szellemiségét szeretnék tisztelettel és szeretettel őrizni.