Hírek
2021. Február 02. 18:15, kedd |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Rablás miatt ítélt el fiatalokat a bíróság

A bíróság három rendbeli, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt ítélt el öt fiatalt fogházra, javítóintézeti nevelésre, illetve egyiküket fegyházra - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a négy fiatalkorú és egy 18 éves fiatal felnőtt 2019. március 9-én 22 óra körül a XI. kerületi Gellért-hegyen találkozott két kiskorúval. Bántalmazták őket, majd elvették értékeiket. A támadók karórát, fülhallgatót, mobiltelefont, baseball sapkát zsákmányoltak.
A fiatalok ezután 23 óra körül, a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren szólítottak le egy kiskorút, és követelték, hogy adja át a nála lévő hangszórót. Erre a sértett erre nem volt hajlandó, de bántalmazás után elvették tőle.
A rendőrség még aznap éjjel elfogta mind az öt támadót, akiket őrizetbe is vettek.
A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a fiatalok ellen három rendbeli csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat a Budai Központi Kerületi Bíróságon, hármuk ellen letöltendő szabadságvesztés büntetést és közügyektől eltiltást, kettejükkel szemben javítóintézeti nevelést indítványozva.
A bíróság az eredményes vádképviselet alapján - a vád szerinti minősítésekkel egyezően - bűnösnek mondta ki a fiatalokat. A bíró egyiküket 2 év 6 hónap fiatalkorúak börtönére, másikukat 1 év 10 hónap fiatalkorúak fogházára, kettő további fiatalkorút 3-3 év javítóintézeti nevelésre, a fiatal felnőttet 4 év fegyházbüntetésre ítélte.
Az ítélet az 1 év 10 hónap fiatalkorúak fogházára ítélt vádlott vonatkozásában jogerős, társaival szemben védelmi fellebbezések miatt másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 16. 07:32, szerda | Belföld
Átadták az M44-es gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszát
Átadták az M44-es gyorsforgalmi útnak az M5-ös autópályát és Szentkirályt összekötő több mint 30 kilométer hosszú új szakaszát, amelynek köszönhetően Kecskeméttől immár Békéscsabáig kétszer kétsávon közlekedhetnek az autósok
2025. Április 16. 07:30, szerda | Belföld
Versenyfelügyeleti eljárást indított a GVH a Spar és az Auchan ellen
2025. Április 16. 07:28, szerda | Belföld
Tízből hat általános iskolás diák szakképzési intézményt választ
Már tízből hat diák az általános iskola nyolcadik évfolyama után szakképzési intézményt választ a továbbtanulásra
2025. Április 16. 07:25, szerda | Belföld
Az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogán Antalt a szankciós listáról
Az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert a szankciós listáról, ami világosan bizonyítja azt, hogy más szelek fújnak Washingtonban