Hírek
2012. Április 30. 22:30, hétfő |
Helyi
Forrás: Nagy Lajos László/Nyílzápor Hagyományőrző ÍE
Megtisztították az orkoktól a felsőegerszegi erdőt

A Gyűrűk Ura című film és könyv történetén alapuló örömíjász rendezvényt tartott a Felsőegerszegi völgyerdőben és környékén a sásdi Nyílzápor Hagyományőrző Íjász Egyesület.
A versenykiírás szerint az orkok ellepték a felsőegerszegi erdőt, amelynek a megtisztításához az íjász- és fúvócsöves-társak segítségét kérte a Nyílzápor Hagyományőrző Íjász Egyesület.
Százheten vették ki részüket az április 14-i küldetésből, köztük is 89-en voltak az íjászok (huszonhárman 18 év alattiak), a többiek pedig kísérők. További 20-25 résztvevőre számítottak még a szervezők, de sajnos ők megijedtek az időjárástól. Nem volt alap nélküli az ijedelem, hiszen aznap reggel szinte mindenütt esett az eső, kivéve persze Felsőegerszeget. A tradicionális íjászokon kívül neveztek fúvócsövesek (a szervezők elnevezésével élve fúvászok), csigás, vadászreflex, longbow és barebow íjászok is - tudtuk meg Nagy Lajostól, a szervező egyesület elnökétől.
A célok fele a Gyűrűk Urából vett negatív szereplőkből válogatódott. Az erdőben azért a pozitív szereplők is szerepet kaptak: kisebb képeken buzdították „harcra” az íjászokat. A díjazottak stílusosan, a filmbeli „Egy Gyűrű”-re hasonlító, aranyszínű kerámiákkal térhettek haza, hozzá a helyezésnek megfelelően járó arany, ezüst és bronzszínű zsinórral.
Az íjászok ügyességét rendesen próbára tevő célokkal, dobókorong-lövészettel és - jó szervezői szokásként - finom ételek kínálásával tűzdelt versenyen az alábbi eredményeket érték el a dombóvári, sásdi és környékbeli indulók:
Tradicionális:
- gyermek/Hobbit korcsoport, férfiak: 3. Keserű Péter (Sásd, Nyílzápor HÍE); 4. Major András (Kapospula, Kapos Íjász)
- gyermek/Hobbit, hölgyek: 1. Sohonyai Nóra (Felsőegerszeg, Nyílzápor HÍE); 2. Sándor Boglárka (Palé, Nyílzápor HÍE)
- ifi/Tünde, férfiak: 3. Sohonyai Ferenc (Felsőegerszeg, Nyílzápor HÍE)
- felnőtt/Ember, férfiak: 4. Major Péter (Kapospula, Kapos Íjász); 6. Somogyvári László (Sásd, Nyílzápor HÍE); 10. Beréti Tamás (Dombóvár, Nyílzápor HÍE); 11. Fehér Zsolt (Dombóvár, Kapos Íjász); 13. Sándor András (Palé, Nyílzápor HÍE); 19. Szabó Tamás (Palé, Nyílzápor HÍE)
- felnőtt/Ember, hölgyek: 1. Hegedűs Nikolett (Dombóvár, Kapos Íjász); 2. Niebl Veronika (Dombóvár, Kapos Íjász)
- senior/Ent, férfiak: 3. Fodor Béla (Palé, Nyílzápor HÍE)
Vadászreflex:
- felnőtt/Ember, férfiak: 6. Sebők Attila (Dombóvár, Kapos Íjász)
- senior/Ent, férfiak: 1. Kele Tamás (Kapospula, Kapos Íjász); 2. Simándi Gábor (Kapospula, Kapos Íjász)
Csigás 3D:
- felnőtt/Ember, férfiak: 10. Martinka Szabolcs (Dombóvár, Kapos Íjász)
- felnőtt/Ember, hölgyek: 1. Tóth Judit (Sásd, Nyílzápor HÍE)
A Havasi László további fotóiból összeállított galériánk a lenti képre kattintva megnyitható.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 10:33, csütörtök | Helyi
Tolna vármegye tűzoltói 2025-ben is megküzdenek a lépcsőkkel
Április 12-én, szombaton a „Rollover” névre keresztelt lépcsőfutó bajnokság sorozat idei második versenyét bonyolították le a Balatonon.
2025. Április 15. 08:17, kedd | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum Dombóvár
Április hónap műtárgyának Fekete István és Piller Edith esküvői meghívóját választotta a múzeum.
2025. Április 14. 08:43, hétfő | Helyi
Az Apáczai Csere János Technikum csapata nyerte a Buzánszky Jenő Emléktornát
A hagyományos Buzánszky Jenő emléktornát hat középiskolai csapat részvételével rendezték meg Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikum műfüves pályáján.