Hírek
2012. Február 10. 07:00, péntek |
Helyi
Forrás: Erdősné Fedeles Zita/APOK Belvárosi Általános Iskola
Megtapasztalhatták az együttgondolkodás örömét
A 2011/2012-es tanév Bolyai Matematika Csapatversenyének megyei/körzeti fordulója írásbeli munka formájában zajlott, melyben a dombóvári Belvárosi Általános Iskola gárdái megállták a helyüket.
A Kárpát-medencei döntőn majd írásbeli mellett szóbeli feladatokat is meg kell oldaniuk a gyerekeknek.
A verseny célja, hogy segítse a diákokat abban, hogy képesek legyenek közösen, összedolgozva problémákat megoldani. Ezzel lehetőséget teremtettek arra, hogy a gyerekek átéljék az együttgondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, eközben pedig összemérhessék tudásukat.
A versenyen azonos iskolába járó 3-8. osztályos tanulók évfolyamonként szerveződő négyfős csapatai vehettek részt. A 3-6. osztályosok egy-egy, a 7. és 8. osztályosok két-két kategóriában versenyeztek aszerint, hogy általános iskolai vagy gimnáziumi osztályba járnak. A nevezéskor minden csapatnak saját csapatnevet kellett választania. A döntőben a kategóriánkénti legjobb hat csapat részesült jutalomban.
Belvárosi Általános Iskolából a következő csapatok szerepeltek eredményesen:
A Kraussné Papp Éva által felkészített „négyesfogatok”:
- Megyei 2. helyezést ért el: a 3.a osztály Négyben a Négy nevű csapata: Kőszegi Gergő, Kőszegi Szabolcs, Márton Norbert, Szabó Bence Bálint (első képünkön)
- Megyei 5. helyezést ért el a 3.a osztály Matek Manók nevű csapata: Gulyás Ármin, Töreky Zsombor, Virág Alíz, Vörös Hanna (második képünkön)
A Markovits Edit szárnyai alatt harcba szálló gárdák:
- Megyei 4. helyezést ért el: a 7.a osztály 4-es szorzó csapata: Balogh Johanna, Bencsik Flóra, Simon Gergő, Szőcs Fanni (harmadik képünkön)
- Megyei 6. helyezést ért el: a 7.a osztály Négy Hetes csapata: Árok Attila, Eigenbrót Gréta, Kovács Alexandra, Lisicza Gréta (negyedik képünkön)
A beszámolót Dr. Ribáné Fülöp Erika készítette.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.
2024. Szeptember 16. 11:00, hétfő | Helyi
Fekete István Múzeum – A hónap műtárgya
Szeptember hónap műtárgyának az író egy eddig ismeretlen kéziratát választották. Fekete István Vadászat Magyarországon című írása az Amnesztia, vegyes kézirat kötetben található meg.