Hírek
2015. December 15. 14:02, kedd |
Helyi
Forrás: József Attila Általános Iskola
Megemlékezés Bach születésének 330. évfordulójáról

A József Attila Általános Iskolában a hagyományokhoz híven idén is megrendezésre került a játékos zenei csapatverseny.
November 30-án délután Johann Sebastian Bach születésének 330. évfordulójára emlékeztek az iskola tanulói.
Minden osztályból 5 fős csapat indult a versenyen, így 12 csapat 7 helyszínen mérte össze tudását. A csapatok előre megkapták a felkészüléshez szükséges információkat, és ezután önállóan készültek az internet, és az ének-zene szakos tanárok által készített látványos faliújság alapján.
A helyszíneken zenefelismerés, rejtvény, totó, igaz-hamis, műfajok felismerése, puzzle, és kérdések várták a lelkes csapatokat. Minden résztvevő üdítőt és csokoládét kapott, az első 3 helyezett csapat ezen felül kotta füzetet, ceruzát és az 1. helyezett csapat kulcstartót vehetett át.
A feladatokat összeállította, a faliújságot készítette és a versenyt rendezte:
Bakonyváriné Szabó Brigitta, Deli Orsolya és Porgányi Zoltánné.
A közel egy órás vetélkedőn a következő csapatok végeztek az élmezőnyben:
1. helyezett csapat: 7.c
Erdei Anna, Elmauer Gréta, Bárány Kristóf, Pál Ádám
2. helyezett csapat: 5.b
Eljaber Alaa Raid Hassan, Kátai Flóra, Hársfalvi Viktória, Nagy Márton,
Pallos Gréta, Gőgös Boglárka
3. helyezett csapat: 6.c
Ábrahám Nóra, Szűcs Fanni, Varga Balázs, Molnár Dominik
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 10:33, csütörtök | Helyi
Tolna vármegye tűzoltói 2025-ben is megküzdenek a lépcsőkkel
Április 12-én, szombaton a „Rollover” névre keresztelt lépcsőfutó bajnokság sorozat idei második versenyét bonyolították le a Balatonon.
2025. Április 15. 08:17, kedd | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum Dombóvár
Április hónap műtárgyának Fekete István és Piller Edith esküvői meghívóját választotta a múzeum.
2025. Április 14. 08:43, hétfő | Helyi
Az Apáczai Csere János Technikum csapata nyerte a Buzánszky Jenő Emléktornát
A hagyományos Buzánszky Jenő emléktornát hat középiskolai csapat részvételével rendezték meg Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikum műfüves pályáján.