Hírek
2011. Október 22. 07:53, szombat |
Bulvár
Forrás: Story Online
Lewis Hamilton szakított a barátnőjével
Úgy tervezte a Forma-1 pilóta, hogy még idén megnősül. Ezért is lepődtek meg az ismerősök, amikor bejelentette: négy év után szakítottak a barátnőjével.
A brit The Sun napilap szerint már hónapok óta járta az a pletyka, hogy Nicole Scherzinger és Lewis Hamilton egyre nehezebben jön ki egymással. A bajokért a korkülönbséget okolták, az énekesnő ugyanis hét évvel idősebb az autóversenyzőnél, és míg Nicole már gyerekről beszélt, Lewis az esküvő után még várni akart a családalapítással. Persze legalább ekkora gondot jelentett, hogy a két sztár a munka miatt keveset találkozott, ráadásul a versenyző Genfben él, Nicole viszont Hollywoodban tart fenn lakást. Egy-egy randevúért a fél bolygót kellett átutazniuk, és ez sűrű menetrendjük miatt egyre nehezebben ment. Hamilton többnyire a Forma-1 cirkusszal járja a világot, a színésznőként és énekesként is sikeres Nicole-t viszont munkája - ő az amerikai X-Faktor egyik mentora - az Egyesült Államokhoz köti. "Továbbra is odafigyelünk egymásra, de az álmodozás korszaka véget ért, beláttuk, ez így nem működik. De még fiatal vagyok, előttem a jövő!" - nyilatkozta Hamilton.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 15. 08:56, vasárnap | Bulvár
Semjén Zsolt: menthetetlen, visszataszító és botrányos néhány pap közelmúltbeli botránya
Menthetetlennek, visszataszítónak és botrányosnak nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes annak a néhány papnak a közelmúltbeli botrányát, amelyek - mint mondta - \"az egyházat és a keresztény közéletet egyaránt megrázták\".
2024. Szeptember 13. 07:00, péntek | Bulvár
Az étterem kamerafelvételei alapján jött rá a NAV, hogy bevételeinek egy részét eltitkolja a cég
Nem is hinné, milyen agyafúrtak a NAV ellenőrei.
2024. Szeptember 10. 07:40, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve a horvátországi Plitvicei-tavaknál
Idősebb férfire támadt egy medve a Plitvicei-tavaknál Horvátországban, az őt ápoló orvosok szombat este közölték, a férfi állapota stabil - közölte internetes oldalán a horvát közszolgálati televízió (HRT).
2024. Szeptember 06. 08:26, péntek | Bulvár
A Nélküledet játssza a legújabb zenélő út Magyarországon
Hatvan és Lőrinci között, a 21-es főúton készült el Magyarország harmadik zenélő útburkolata