Hírek
2014. Március 11. 08:18, kedd |
Helyi
Forrás: Tóth Erzsébet
Kiszebáb égetéssel űzték a telet a kaposszekcsői ovisok

A Kiszebáb égetését, a téltemetés régi népszokását eleveníttették fel a kaposszekcsői ovisok március 4-én, húshagyó kedden.
Ma már vidéken is csak elvétve ismerik és tartják meg ezt a hagyományos, régi ünnepet, amely úgy zajlik, hogy a gyerekek készítenek egy bábot, az úgynevezett kiszebábot, valamint különféle zajkeltő szerszámokat, majd kivonulnak a térre - élükön egy dobossal és egy kikiáltóval - miközben télűző rigmusokat kiabálnak például: Haj, ki kisze haj, kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget, haj kisze haj, és közben zörgetik a zajkeltő eszközöket, dudákat, sípokat, dobokat.
Kaposszekcsőn az óvoda udvarán állították fel a kiszebabát és azt állták körbe énekszóval, ritmuskeltő eszközökkel keltve zajt. Somogyi György citeraszóval kísérte a gyerekek énekét. Amikor elégett a bábu, a szülők a korábban sütött forgácsfánkot kínálták körbe a gyerekeknek és a meghívott vendégeknek.
Nagyon fontos, hogy már kisgyermekkorban megtanulja mindenki a népi hagyományokat, hogy mire felnőtté válik, tisztában legyen a régi szokásokkal, esetleg éljen, is velük!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 08:17, kedd | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum Dombóvár
Április hónap műtárgyának Fekete István és Piller Edith esküvői meghívóját választotta a múzeum.
2025. Április 14. 08:43, hétfő | Helyi
Az Apáczai Csere János Technikum csapata nyerte a Buzánszky Jenő Emléktornát
A hagyományos Buzánszky Jenő emléktornát hat középiskolai csapat részvételével rendezték meg Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikum műfüves pályáján.
2025. Április 11. 10:43, péntek | Helyi
ifj. Karászi Imréről nevezték el a Dombóvári Cséry Lajos Evangélikus Általános Iskola udvarát
A névadással - ahogyan mindenki ismerte - „Imi” nevét és szellemiségét szeretnék tisztelettel és szeretettel őrizni.