Hírek
2013. Január 30. 13:49, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Háromezer forint értékű ékszert vittek el a Nagykónyiban megölt idős nőtől

Háromezer forint értékben zsákmányolt ékszert, fülbevalót és gyűrűt áldozatától az a két huszonéves fiatal, aki megölt egy 84 éves asszonyt múlt szombat este Nagykónyiban,
- közölte Molnár Gábor, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
A rendőr alezredes elmondta: a szomszédok jelezték, hogy az egyedül élő idős asszony bejárati ajtaján az ablak be van törve, és a nő nem ad életjelet magáról. A rendőrök a házban látták, hogy ott kutattak, az asszonyt pedig holtan találták.
Az MTI kérdésére Molnár Gábor elmondta: adatgyűjtés során jutottak el a 22 éves és a 27 éves helyi fiatalemberhez, akiket 18 órával a bűncselekmény elkövetése után elfogtak. A gyanú szerint a két elkövető szombatra virradóra tört be az asszonyhoz, akit, amikor felébredt, ütlegelni kezdtek, és a nő belehalt a bántalmazásba.
Molnár Gábor szerint a gyanúsítottak ismerhették áldozatukat, ugyanakkor arra a bűnügyi igazgató nem kívánt válaszolni, hogy a gyanúsítottak vallomást tettek-e, illetve a két fiatal büntetett előéletű-e.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 10:33, csütörtök | Helyi
Tolna vármegye tűzoltói 2025-ben is megküzdenek a lépcsőkkel
Április 12-én, szombaton a „Rollover” névre keresztelt lépcsőfutó bajnokság sorozat idei második versenyét bonyolították le a Balatonon.
2025. Április 15. 08:17, kedd | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum Dombóvár
Április hónap műtárgyának Fekete István és Piller Edith esküvői meghívóját választotta a múzeum.
2025. Április 14. 08:43, hétfő | Helyi
Az Apáczai Csere János Technikum csapata nyerte a Buzánszky Jenő Emléktornát
A hagyományos Buzánszky Jenő emléktornát hat középiskolai csapat részvételével rendezték meg Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikum műfüves pályáján.