Hírek
2014. Augusztus 07. 10:08, csütörtök | Helyi
Folyékony kenyér, folyékony kabát

„Az otthoni házisör-, és pálinkafőzés lehetőségei, feltételei, örömei” címmel Petrovics Mihály mezőgazdász tartott előadást
A Dombóvári Herbárium augusztusi előadása ismét sok érdeklődőt vonzott. A nagy melegben már a téma is üdítő volt. „Az otthoni házisör-, és pálinkafőzés lehetőségei, feltételei, örömei” címmel Petrovics Mihály mezőgazdász tartott előadást.
A sörkészítéséről az ókortól vannak írásos emlékek. Alapanyaga a gabona és a víz akárcsak a kenyérnek, ezért a sört gyakran nevezik folyékony kenyérnek is. Annyi biztos, hogy a sörfőzés és a kenyérsütés édestestvérek, hiszen mindkettő hasonló eljárást igényel. Az ókori Mezopotámiában kenyér tésztájával készült a sör, így sok esetben a pékség egyben a sörkészítés műhelye is volt Kezdetben fűszerekkel gyümölcsökkel ízesítették az italt. A sör készítése és fogyasztása egyre népszerűbb lett az idők folyamán, így szükségessé vált ezek szabályozása is. Hammurapi (i.e.1700) törvénykönyve komoly büntetést szabott ki azokra a sörházakra, melyeknek a söre nem volt elég erős, vagy túl drágán adták.
A sörtörténelem fontos dátuma 1516, ekkor adták ki a bajorországi sörtisztasági törvényt, miszerint a sör csakis árpából, vízből és komlóból készülhet.
Alkoholtilalom idején a lengyel parlament megszavazta, hogy csak a 6% feletti alkohol tartalmú ital számít alkoholnak, tehát: a sör nem alkohol és egész nap lehet árulni. :)
Magyarországon a honfoglalástól kezdve, akinek volt földtulajdona annak volt sörfőzési joga is :ez volt a serjog. A sörfőzés a serneveldékben történt és szinte minden uradalom, udvarház gondoskodott arról, hogy az udvartartásában szakács mellett sernevelő is legyen.
A kulturált sörfogyasztás hasznosságáról ezernyi kutatási eredmény és publikáció jelent meg. Kimutatták, hogy a naponta fél liter sör fogyasztása a vesekő kockázatát jelentősen csökkenti.
A lepárlással készülő égetett szeszről, -melyet aqua vitae-nek, vagyis élet vizének is neveztek, és évszázadokon át gyógyszernek számított- kb. ezer évvel ezelőttről vannak írásos emlékek.
A hungarikummá minősített pálinkát 2010-től a jogszabályok betartásával, korlátozott mennyiségben házilag is elő lehet állítani. Sok kiskertben megterem a gyümölcs, és amit már megenni, befőzni, eladni nem lehet, az értékes alapanyaga a kedvelt röviditalnak. Fontos tudni, hogy jó minőségű pálinka csak érett, tiszta gyümölcsből főzhető. A gondosan lefőzött „nyers”pálinkát a harmonikus ízvilág eléréséhez hónapokig pihentetik, többnyire különböző fából (tölgyfa, eperfa) készült hordókban esetleg cserép-, üveg-, tárolóedényekben. A Csongrád megyében őshonos, de már másutt is egyre kedveltebb, fűszerekkel-, gyümölcsökkel érlelt ágyaspálinka a választékot gazdagítja. A pálinka nem gyógyszer, de mértékletes, kulturált fogyasztása testre, lélekre jótékonyan hat. Értágító, melegítő hatása miatt a folyékony kenyér szinonimájaként viccesen folyékony kabátnak is nevezik.
A Dombóvári Herbárium szeptemberben ismét érdekes témával vár minden érdeklődőt a Helytörténeti Múzeumba.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 10:33, csütörtök | Helyi
Tolna vármegye tűzoltói 2025-ben is megküzdenek a lépcsőkkel
Április 12-én, szombaton a „Rollover” névre keresztelt lépcsőfutó bajnokság sorozat idei második versenyét bonyolították le a Balatonon.
2025. Április 15. 08:17, kedd | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum Dombóvár
Április hónap műtárgyának Fekete István és Piller Edith esküvői meghívóját választotta a múzeum.
2025. Április 14. 08:43, hétfő | Helyi
Az Apáczai Csere János Technikum csapata nyerte a Buzánszky Jenő Emléktornát
A hagyományos Buzánszky Jenő emléktornát hat középiskolai csapat részvételével rendezték meg Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikum műfüves pályáján.