Hírek
2018. Január 25. 08:20, csütörtök |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Fölényes győzelem az első edzőmeccsen

A Tolna megyei I. osztályú férfi bajnokságot az őszi szezon után vezető Dombóvári FC csapata a tavaszi idényre két héttel ezelőtt kezdte meg a felkészülést, január 21-én pedig lejátszotta első edzőmeccsét.
A gárda Balatonkilitiben lépett pályára a Somogy megyei I. osztályú pontvadászatban a tabella hatodik helyén telelő Magyaregresi SE együttese ellen.
Az összecsapás kezdetétől Kardos Ernő játékos-edző tanítványai a támadásokat gyakorolták, riválisuk pedig masszív védekezésre rendezkedett be. A dombóváriak kezdetben „ólomlábakon” mozogtak, ugyanis az elmúlt napok kemény tréningjei még éreztették a hatásukat. Emiatt az első félidőben sok hiba csúszott be az akciókba, melyek többsége még nem a széleken futott, hanem a passzokat főként a játéktér közepén erőltették a focisták. Ennek ellenére a DFC gárdájának Horváth Árpád révén sikerült egy szép góllal megszereznie a vezetést.
A szünet után a korábbiaknál sokkal gyorsabb tempót diktáltak a dombóváriak, a magyaregresiek rövid időn belül elkészültek az erejükkel és beszorultak a kapujuk elé. Az ellenállásuk hamar megtört és a DFC együttese sorra szerezte az újabb találatokat. Különösen a Pécsi VSK-tól próbajátékon lévő Jenei Bálint volt elemében, aki kétszer vette be az ellenfél „ketrecét”, Kovács Róbert, Bán Csaba és Androsics András egyszer-egyszer talált a hálóba.
A dombóvári legénység bíztatóan mozgott az első felkészülési mérkőzésén és ez eredményességgel is párosult, aminek köszönhetően 6:0-s kiütéses győzelemmel utazhatott haza a társaság
Magyaregresi SE - Dombóvári FC 0:6
Dombóvár:Sztropkó - Baksa (Takács Z.), Kovács R., Varga B., Bán - Kovács A., Hetesi (Pál), Androsics, Keczeli (Gombos), Jenei - Horváth Á. (Kierdorf)
Góllövők:Jenei (2), Horváth Á., Kovács R., Bán, Androsics
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 10:33, csütörtök | Helyi
Tolna vármegye tűzoltói 2025-ben is megküzdenek a lépcsőkkel
Április 12-én, szombaton a „Rollover” névre keresztelt lépcsőfutó bajnokság sorozat idei második versenyét bonyolították le a Balatonon.
2025. Április 15. 08:17, kedd | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum Dombóvár
Április hónap műtárgyának Fekete István és Piller Edith esküvői meghívóját választotta a múzeum.
2025. Április 14. 08:43, hétfő | Helyi
Az Apáczai Csere János Technikum csapata nyerte a Buzánszky Jenő Emléktornát
A hagyományos Buzánszky Jenő emléktornát hat középiskolai csapat részvételével rendezték meg Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikum műfüves pályáján.