Városlista
2025. április 17, csütörtök - Rudolf

Hírek

2019. December 04. 08:20, szerda | Helyi
Forrás: Bodó Imre

„A háborúk nem oldottak meg még semmiféle problémát...”

„A háborúk nem oldottak meg még semmiféle problémát...”

Felújították az I. világháborús emlékművet Attalán.

Az Advent első vasárnapján megtartott szentmise után Istvánka Vince plébános úr vezetésével a résztvevők, a vendégek és az egykor elhunytak hozzátartozói átvonultak a Művelődési ház előtti térre, ahol felavatták a felújított Szentháromság szobrot és annak talapzatán elhelyezett emléktáblákat.

A himnusz eléneklése után az 1925-ben állított tábláknál Orosváriné Bocz Tünde polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd elmondta, hogy sikeres pályázat útján mintegy 2,5 millió forintból újították fel az emlékművet.

Majd Bodó Imre dombóvári helytörténész emlékezett a világégés hőseire. Többek között elmondta, hogy az 52 ember a legtöbbet, az életét adta a hazáért, a szülőföldért és családjaikért. Hiányzott a munkájuk, hiányoztak a dolgos karok, a meg nem született gyermekek, akiknek a leszármazottai ma is élhetnének itt Attalában. Beszédében Fekete István írótól idézett egy rövid részletet:
„Láttam a háború rémületes gonoszságát, embertelenségét, elképzelhetetlen szenvedéseit és teljes esztelenségét! Kérdezd meg a francia anyákat, akik megnyerték a háborút, és kérdezd meg a német anyákat, akik elvesztették a háborút. Kérdezd meg az orosz rokkantakat, és kérdezd meg a magyar „Törzseket”, akik világtalanul, esetleg kéz és láb nélkül jöttek haza kosarakban, kérdezd meg: Nyertek, vagy veszítettek? Nem, nincs megnyert vagy elveszített háború, csak „Háború” van. Pusztító, öldöklő, embertelen! A háborúk nem oldottak meg még semmiféle problémát, de mindig elvetették a magját a következőnek. A háborúkat alig néhány ember robbantja ki, de ők nem harcolnak, és nem is halnak meg. Az egyszerű emberek ölik egymást halomra, ők hullanak idegen föld meszesgödrébe, s az ő otthonaik pusztulnak el. Ők az eszközök, és ők az áldozatok.”

Az ünnepségen jelen voltak Budapestről a Katonai Rendezvénybiztosító Alosztály szakemberei és katonái Besnyi Gábor őrnagy vezetésével. De megtisztelték a szekszárdi Kadétképző iskola tanítványai is a rendezvényt.

Istvánka Vince plébános megáldotta az emlékművet, majd a katonák 3 lövéssel emlékeztek az áldozatokra, s végül koszorúzásra került sor. A megemlékező ünnepség a Szózat eléneklésével zárult.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 15. 11:00, kedd | Helyi

A BestByte Dombóvár legújabb, heti ajánlata

Best ajánlat!

2025. Április 15. 08:17, kedd | Helyi

A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum Dombóvár

Április hónap műtárgyának Fekete István és Piller Edith esküvői meghívóját választotta a múzeum.

2025. Április 14. 08:43, hétfő | Helyi

Az Apáczai Csere János Technikum csapata nyerte a Buzánszky Jenő Emléktornát

A hagyományos Buzánszky Jenő emléktornát hat középiskolai csapat részvételével rendezték meg Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikum műfüves pályáján.

2025. Április 11. 10:43, péntek | Helyi

ifj. Karászi Imréről nevezték el a Dombóvári Cséry Lajos Evangélikus Általános Iskola udvarát

A névadással - ahogyan mindenki ismerte - „Imi” nevét és szellemiségét szeretnék tisztelettel és szeretettel őrizni.