Hírek
2013. Április 22. 10:05, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: http://csendhegyek.blogspot.hu
Egymillió forintot érő kegytárgyat lopott el egy dombóvári férfi Pápáról
Elfogott a rendőrség egy dombóvári férfit, akit Pápán egy egymillió forint értékű kegytárgy ellopásával gyanúsítnak - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság honlapján pénteken.
A közlemény szerint az Akit érettünk megostoroztak elnevezésű szoborcsoportot április elején lopták el Pápán a Kálvária úton lévő egyik stációról. A Pápai Katolikus Egyházközösség birtokában lévő kegytárgyat hétfőn találták meg Tolna megyében - tették hozzá.
Az egyik szobor az oszlophoz kötözött Krisztust, a másik kettő pedig ostort kezükben tartó katonákat ábrázolt, a fokozott műemlékvédelem alatt álló tárgyak értéke megközelítőleg egymillió forint - közölte a Veszprém megyei rendőrség.
A rendőrök elfogták a szobrok eltulajdonításával megalapozottan gyanúsítható 42 éves dombóvári férfit, majd nem sokkal később egy műkincskereskedőnél az ellopott tárgyakat is megtalálták. Kiderült, hogy a kegytárgyat az értékénél jóval alacsonyabb áron vásárolta meg a kereskedő.
A rendőrség kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását.
Az egyik Kálvária úti stációból tavaly júniusban eltűnt egy több száz éves, Jézus-szobor, amelyet még nem sikerült megtalálni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 11. 11:32, vasárnap | Helyi
Elismeréseket vehettek át mentődolgozók a mentők napja alkalmából
A mentők napja alkalmából országszerte mintegy 1700 mentődolgozó részesült elismerésben, közülük kétszázan az Országházban vehették át kitüntetéseiket - közölte az Országos Mentőszolgálat szombaton az MTI-vel.
2025. Május 08. 08:41, csütörtök | Helyi
Borversenyt tartottak Gyulajon
A helyi önkormányzat szervezésében május 7-én megtartották a gyulaji gazdák hagyományos borversenyét.
2025. Május 07. 10:00, szerda | Helyi
„Amerre a labda gurult, arra mentem én is.” - Buzánszky Jenő
Május 4-én volt 100 éve, hogy Buzánszky Jenő, az Aranycsapat hátvédje Újdombóváron megszületett. Ebből az alkalomból három helyszínen szerveztek megemlékezést a városban.