Hírek
2018. Február 12. 11:49, hétfő |
Bulvár
Forrás: mti
Díjnyertes cirkuszműsorával országjáró turnéra indul ifjabb Richter József és csapata
Magyarországi turnéra indul márciusban ifj. Richter József és csapata, aki feleségével együtt a közelmúltban nyerte el az Arany Bohóc-díjat Monte Carlóban - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Legújabb produkciójukban, amelyet március 15-én Budapesten, a Magyar Nemzeti Cirkuszban mutatnak be, a Monte Carló-i cirkuszfesztiválon nagy sikert aratott műsorszámok is szerepelnek.
A műsort a sikerre való tekintettel az Aranybohóc a porondon címmel láthatja majd a közönség országszerte - mondta ifj. Richter József, aki feleségével együtt január 21-én nyerte el a 42. Monte Carló-i Nemzetközi Cirkuszfesztivál fődíját, az Arany Bohóc-díjat.
A Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatójaként is tevékenykedő artista ismertetése szerint a fővárosi premier után egyebek mellett Miskolcon, Nyíregyházán, Debrecenben mutatják be a produkciót. Júliusban és augusztusban pedig Balatonlellén láthatja a közönség.
A 2018-as Monte Carló-i seregszemle versenyprogramja január 18. és 21. között négy napon át, A és B műsorrendben zajlott, ezeken a magyar artisták három különböző számmal létek fel.
Ifjabb Richter József és felesége Merrylu a Pas de deux - Balett lóháton című számot adta elő, amelyben a nő férje fején és vállán mutatott be különböző trükköket, miközben a férfi két ló hátán vágtatott körbe-körbe a porondon.
Minden műsorban bemutatták emellett nagyszabású egzotikus állatszámukat, amelyben több mint 30 állattal, zebrákkal, tevékkel, elefántokkal és zsiráfokkal dolgoznak együtt, továbbá fellépett ifj. Richter József lovas akrobata csoportja is, akik a már jól ismert, klasszikus magyar számukat mutatták be. A cirkuszművész elmondta, hogy összesen nyolcszor léptek porondra a seregszemlén és minden alkalommal állva tapsolta őket a közönség a zsűrivel együtt.
Fotó: magyarnemzeticirkusz.hu
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 15. 08:56, vasárnap | Bulvár
Semjén Zsolt: menthetetlen, visszataszító és botrányos néhány pap közelmúltbeli botránya
Menthetetlennek, visszataszítónak és botrányosnak nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes annak a néhány papnak a közelmúltbeli botrányát, amelyek - mint mondta - \"az egyházat és a keresztény közéletet egyaránt megrázták\".
2024. Szeptember 13. 07:00, péntek | Bulvár
Az étterem kamerafelvételei alapján jött rá a NAV, hogy bevételeinek egy részét eltitkolja a cég
Nem is hinné, milyen agyafúrtak a NAV ellenőrei.
2024. Szeptember 10. 07:40, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve a horvátországi Plitvicei-tavaknál
Idősebb férfire támadt egy medve a Plitvicei-tavaknál Horvátországban, az őt ápoló orvosok szombat este közölték, a férfi állapota stabil - közölte internetes oldalán a horvát közszolgálati televízió (HRT).
2024. Szeptember 06. 08:26, péntek | Bulvár
A Nélküledet játssza a legújabb zenélő út Magyarországon
Hatvan és Lőrinci között, a 21-es főúton készült el Magyarország harmadik zenélő útburkolata