Hírek
2018. Március 28. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Beindult a tojás-vásárlási láz

A húsvét előtti két-három hétben 30-40 százalékkal több tojást vásárolnak, mint az átlagos időszakban
- közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) mezőgazdasági titkára, aki szerint idén hasonló mennyiségben értékesítenek tojást az ünnepi időszakban, mint tavaly.
Molnár Györgyi az MTI-érdeklődésére ismertette, hogy a húsvéti tojásfogyasztás évente átlagosan mintegy 200-220 millió darab, ami az éves fogyasztás 10-11 százaléka. A teljes tojás-fogyasztás évente meghaladja a 2,4 milliárdot - tette hozzá.
Kiemelte, hogy az ágazat tojástermelésből származó árbevétele tavaly 20 százalékkal, 28,6 milliárd forintra nőtt 2016-hoz képest, amely a részben az ár növekedésének tudható be.
A tojásárakról elmondta, hogy a tojás darabonkénti előállítása költsége átlagosan 19 forint, csomagolással 23 forint, az áfa nélküli eladási ára a 10. héten 28,3 forint volt. Az M-es méretű tízes csomagolásban kapható tojás darabonkénti fogyasztói ára átlagosan 53,63 forintba került a boltokban az idén az első héten, amely kis kilengéseket számítva, fokozatosan mérséklődött a közelmúltbeli fipronilos rovarirtószeres tojásszennyezési ügy óta. A 11. héten 46,7 forint volt. Molnár Györgyi szerinte a tojás ára húsvétkor már ezen a szinten marad.
Megjegyezte, hogy a budapesti és a nagyvárosi árak jellemzően magasabbak a vidékiekhez képest, illetve az áruházlánci árak magasabbak a piaci áraknál.
Rámutatott arra is, hogy magyar lakosság évente - a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján - fejenként 223 tojást fogyaszt el.
A mezőgazdasági titkár felhívta a vásárlók figyelmét arra, hogy mindig ellenőrizzék a tojásokon a HU jelzést, amely jelzi az eredetet, valamint garantálja a biztonságot, a termék frissességét és a minőséget.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 07:42, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter: új repülésfejlesztési központot hoz létre Magyarországon a Gripeneket gyártó Saab-csoport
2025. Április 17. 07:40, csütörtök | Belföld
Mávinform: húsvétkor többletkapacitással működik a MÁV-csoport
A húsvéti ünnepek alatt jármű többletkapacitással működnek a MÁV-csoport szolgáltatásai mindenhol ahol szükséges - tájékoztatta a Mávinform szerdán az MTI-t.
2025. Április 17. 07:36, csütörtök | Belföld
Magyarországon vizsgálódik a LIBE küldöttség
Az uniós értékek helyzetével kapcsolatos témákat vizsgált az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) öttagú küldöttsége három napon át Budapesten.
2025. Április 16. 07:32, szerda | Belföld
Átadták az M44-es gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszát
Átadták az M44-es gyorsforgalmi útnak az M5-ös autópályát és Szentkirályt összekötő több mint 30 kilométer hosszú új szakaszát, amelynek köszönhetően Kecskeméttől immár Békéscsabáig kétszer kétsávon közlekedhetnek az autósok