Hírek
2014. December 22. 20:29, hétfő |
Helyi
Forrás: Erdősné Fedeles Zita
Advent és karácsony a Dombóvári Belvárosi Általános Iskolában

A karácsony csodája nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik
Iskolánkat is belengte az adventi készülődés varázslatos időszaka. Feldíszített osztálytermek mellett az aula is karácsonyi jelmezt öltött magára. Az iskolába látogatók megcsodálhatták a város legnagyobb, csodaszép karácsonyfáját.
Az idei évben a második évfolyamos diákok lepték meg társaikat az adventi koszorú gyertyáinak meggyújtásával. Megható versekkel, kedves dalokkal, színes köntösbe bújtatott angyalok megidézésével fokozták a várakozás hangulatát.
„Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.”
- szólalt meg az utolsó tanítási napon műsornyitásként Ady Endre: Karácsonyi rege című verse.
A másodikosok előadását áhítattal figyelte a közönség. Eljött közéjük ismét a Mikulás, hófehér csipkés ruhába öltözött hópehelylányok kecses tánca teremtett meghitt hangulatot. A gyerekek a műsor folyamán megtalálták és feldíszítették azt a kicsi fenyőfát, amelyet kiválasztottak maguknak karácsonyfának. A fenyőfát dicsőítő versek után igazi meglepetésben lehetett része a közönségnek, hiszen fenyőfát formáló élő képpel, lobogó mécsesek tiszta fényének játékával búcsúztak a másodikosok a záró képben.
A felsősök közül 11 osztály szerepelt, mutatta meg tehetségét prózában, zenében vagy énekben. Az 5.a-s, 5.b-s és 6.b-s zeneiskolások klarinétjátékkal, ütőhangszeres bemutatóval tették színessé prózai előadásukat. Az 5.c-sek Koldusének c. történetével köszöntött be Bergengóciában a szent ünnep. A 7.c és a 6.c osztályok diákjai verssel, énekkel, zenés összeállítással köszöntötték a karácsonyt trombitaszóló mellett. A 7.a előadásában a közönség John Lennon: Happy Christmas című dalában gyönyörködhetett. A 8.b-ből két leány Túrmezei Erzsébet egy-egy lírai művét adta elő. A 6.a és 2.a testvérosztályok közös énekes-zenés produkcióval készültek e jeles napra. A 8.a legkedvesebb dalait „tűzte” a Belvárosi csodaszép karácsonyfájára.
Örömteli, békés hangulatot árasztott a gyermekek játéka az aulában, amelyet aznap mindenki hazavihetett magával a szívében.
Gyöngyösi Tiborné, Erdősné Fedeles Zita
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 10:33, csütörtök | Helyi
Tolna vármegye tűzoltói 2025-ben is megküzdenek a lépcsőkkel
Április 12-én, szombaton a „Rollover” névre keresztelt lépcsőfutó bajnokság sorozat idei második versenyét bonyolították le a Balatonon.
2025. Április 15. 08:17, kedd | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum Dombóvár
Április hónap műtárgyának Fekete István és Piller Edith esküvői meghívóját választotta a múzeum.
2025. Április 14. 08:43, hétfő | Helyi
Az Apáczai Csere János Technikum csapata nyerte a Buzánszky Jenő Emléktornát
A hagyományos Buzánszky Jenő emléktornát hat középiskolai csapat részvételével rendezték meg Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikum műfüves pályáján.