Hírek
2018. Augusztus 27. 19:15, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
A Morcheeba és Ákos is fellép az első erdőfesztiválon
Augusztus utolsó napján indul Nagykanizsán az első Ohmydeer Fesztivál, amelynek két napján mások mellett a brit Morcheeba és a Toploader, valamint Ákos és a Wellhello is fellép- tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t.
Az ország első „erdőfesztiváljának” nagyszínpadán fellép még a 30Y, Szabó Balázs Bandája, a Hősök és a Blahalouisiana, míg az erdei színpadon az elektronikus zene külföldi sztárjai, köztük a német Apparat, a holland Weval, valamint brit Hot Chip is szerepel. Jelen lesz a magyar elektronikus és underground szcéna számos jeles képviselője, köztük Zagar, a Middlemist Red, a Fran Palermo és a Dope Calypso is.
A nagykanizsai Csónakázó-tónál és a környező erdei területen augusztus 31-én és szeptember 1-jén három színpadon csaknem 40 zenekar és DJ lép fel, a tó környékét pedig látványos dekorációkkal látják el, hogy egyedi fesztiválhelyszínné varázsolják az egyébként is csodaszép környezetet.
A közlemény szerint a fesztivál megálmodói fontosnak tartják „a lehető legmagasabb szintű összhangot a kortárs zenei program és a természet között”, így az esemény több ponton is a környezettudatos szórakozásra hívja fel a figyelmet. Kizárólag lebomló poharakat használnak, a fellépőket elektromos meghajtású autókkal szállítják a fesztivál területén, a fesztiválon pedig minden egyes közösségi médiás kedvelés vagy megosztás forintosítható támogatássá alakul. Ezt a bevételt a szervezők a fesztivál zárultával a Zalaerdő Zrt. számára ajánlják fel, így támogatva Magyarország és Zala megye legnagyobb erdőségét és az itt élő gímszarvasokat.
A koncertek mellett nappali és családi programok is várják a fesztiválra kilátogatókat: a Hello Wood építészcsapata hajó alakú designhintákat állít fel, erdei jóga, szarvasagancs-dekoráció készítése, kreatív társasjátékok, valamint egy kezdők által kipróbálható DJ-pult is szolgálja a kikapcsolódást. A tavon a MOME volt diákjai által tervezett meglepetésdekorációk kapnak helyet, a nagyszínpaddal szemben lesz egy vadles és egy érdekes „négyszögletű kerek erdő” installáció is, a Rebotkit startup projektje keretében pedig különféle hulladékból, dobozokból mini robotokat készítenek.
A fesztivál a zalai térség gasztronómiáját is bemutatja az ide érkezőknek: a Murafölde Gourmet Garden számos érdekességet rejt majd a fesztiválozók számára, akik a környékbeli borászatok borait, helyi termelők terményeit is megkóstolhatják.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek. A javaslatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke vette át.
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
Nagy István: zajlik az érintett telepek teljes mentesítése és ha nem lesz újabb fertőzés, akkor heteken belül feloldhatják a korlátoz�
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
NGM: a hazai üzemanyagárak jelentősen kedvezőbbek a szomszédos országok átlagánál
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak áprilisban is érdemben kedvezőbbek maradtak a szomszédos országok átlagánál
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
Árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az előterjesztést, amely árréskorlátozást vezetne be a háztartási cikkeket árusító boltokban május közepétől szeptember elejéig