Városlista
2025. május 8, csütörtök - Mihály

Hírek

2019. Június 10. 13:00, hétfő | Helyi
Forrás: Dombó Média

A beruházás miatt időről időre módosul a közlekedés rendje

A Bezerédj utcának a Pannónia utca és a Tóth Ede utca közötti szakaszán ingatlannal rendelkezőknek tartott lakossági fórumot a város polgármestere június 6-án az ivóvíz-hálózat cseréjéről.

Szabó Loránd elsőként arról számolt be, hogy a közszolgáltatást végző Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. jelzése alapján döntött úgy a képviselő-testület, hogy a település 2017-ben megkezdett ivóvízvezeték-rendszerének rekonstrukcióját ezen a részén folytatja.
A polgármester május 30-án írta alá azt a szerződést, amit a város önkormányzata kötött a munkálatok elvégzésére a tervdokumentáció elkészítéséről, valamint a komplett kivitelezésről a közbeszerzési eljárás nyertesével, a kozármislenyi székhelyű RP-SC Holding Kft-vel. A cég a következő hónapokban a régiek helyére új csöveket fektet a föld alá összesen 537,5 folyóméter hosszban, a gerinchálózat mellett a leágazások vezetékeit is kicserélik a szakemberek. Azt követően a Bezerédj utcának az ívóvíz-hálózat rekonstrukciójával érintett Pannónia utca és a Tóth Ede utca közötti szakaszán sor kerül az útfelület kopórétegének aszfaltozására és 570 négyzetméteren új térköves járda is készül.
A baranyai vállalkozás képviselői arról beszéltek, hogy két ütemben valósítják meg a nettó 51.186.126 forintba kerülő beruházást, előbb a társaságházak előtt, majd a családi házas szakaszon.
A fórum résztvevői közül többen is arról érdeklődtek, hogy mennyiben fog változni a közlekedés rendje a munkálatok miatt, mikor tudnak járműveikkel behajtani ingatlanaikhoz, illetve hol parkolhatnak majd, amikor ezt nem tehetik meg?
- Az ingatlannal rendelkezők többsége örömmel vette azt, hogy az ivóvíz-hálózatnak az utcai főnyomó-vezetéke és a telkekhez vezető leágazások egyaránt kicserélésre kerülnek - emelte ki Szabó Loránd a lakókkal történt egyeztetés összefoglalásaként. - Nyilván van aggály is, hiszen ez a rész most négy hónapon keresztül építési terület lesz. Mindenki tudja azt, hogy a hálózat-rekonstrukcióval kapcsolatos munkák kisebb-nagyobb közlekedési problémákkal fognak járni. Az előreláthatólag szeptember végéig tartó különböző munkafolyamatok forgalomtechnikai korlátozásokat vonnak maguk után. A fórumot azért tartottam, hogy az ingatlanok tulajdonosai ismerkedjenek meg a kivitelező cég képviselőivel és tudják azt, hogy ki az a kontakt személy, akihez a gondjaikkal, kérdéseikkel, illetve kéréseikkel közvetlenül fordulhatnak. Türelmet és megértést kérek minden itt lakótól, illetve erre közlekedőtől!

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 07. 10:00, szerda | Helyi

„Amerre a labda gurult, arra mentem én is.” - Buzánszky Jenő

Május 4-én volt 100 éve, hogy Buzánszky Jenő, az Aranycsapat hátvédje Újdombóváron megszületett. Ebből az alkalomból három helyszínen szerveztek megemlékezést a városban.

2025. Május 06. 17:00, kedd | Helyi

A BestByte Dombóvár legújabb ajánlata

A jó ár neked is jár!

2025. Május 05. 16:24, hétfő | Helyi

Jelentkezz honvédelmi táborba!

Több, mint egy tábor! Kaland, kapcsolat, kihívás! Kattints az alábbi hirdetésre és jelentkezz május 15-ig!

2025. Május 01. 08:00, csütörtök | Helyi

Elismerte tettét a várongi sírrongáló

A dombóvári rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 24 éves férfit, aki a várongi temetőben több síremléket is megrongált.